Valamikor a Kenguru liga létrejöttének idején az A-League döntőjébe 10 év után visszatérő Central Coast Mariners a poklok poklát járta meg. A tulajdonos, Mike Charlesworth éppen csak annyit volt hajlandó a klubra áldozni, amennyi az életben maradáshoz szükséges volt, aminek köszönhetően már az is felmerült, hogy elveszik a klub licencét - már ekkor is téma volt egy fővárosi és egy Észak-Sydney-i csapat indulása.
A gosfordi csapat elmúlt éveit idézi fel az ausztrál sportsajtó első számú online weboldala, a KeepUp, ahol a klub vezérigazgatója, Shaun Mielekamp beszélt a nehézségekről és a döntőbe vezető útról is. Mielekamp 2015-ben érkezett a klubhoz, attól a Western Sydney Wandererstől, akikkel egy évvel korábban első és máig utolsó ausztrál csapatként ázsiai Bajnokok Ligáját nyert - igaz, Mielekamp ekkor a klub marketingjéért felelt. A Marinersnek ekkor már leáldozóban volt: túl voltak a három elbukott döntőn és a 2013-as bajnoki címen is. A pénzhiány előbb-utóbb komoly problémákat kezdett el okozni a csapat életében, többek között azt, hogy Canberrában és Sydney-ben kellett egy-egy hazai meccsüket lejátszaniuk, az FFA így tartott akkor terepszemlét a bővítéssel kapcsolatban.
Mielekamp nagy kedvvel vetette bele magát a munkába, hiszen helyiként érzelmi szálak is kötötték a klubhoz, ahogy elmondása szerint minden ismerősét is. Ám az első hónapok nem voltak könnyűek a számára. A klub ügyvezető alelnöke a West Ham United korábbi ügyvezető igazgatója, Peter Storrie volt, aki Ausztrália helyett inkább az Egyesül Királyságból próbálta ellátni feladatát. Storrie egy állítólagos világméretű keresés után Tony Walmsley-t nevezte ki vezetőedzőnek, akinek első komoly edzői munkája volt a gosfordi. A transfermarkt adatai szerint egyben az utolsó is...
Itt pedig érdemes tenni egy kitérőt is: Walmsley a Mariners előtt a Sheffield Unitednél dolgozott, akiknek a résztulajdonosa egy bizonyos Kevin McCabe volt - akinek a Ferencváros mellett a Central Coast Marinersbe is voltak érdekeltségei.
Walmsley-val gyatra szezont produkált a csapat, a helyére pedig az ausztrál válogatott legendája, Paul Okon került, akinek bár ígéretesen indult a karrierje a kispadon, végül szintén távoznia kellett, ahogy a helyére kinevezett Mike Mulvey-nek is, aki a Brisbane-nel bajnoki címet is nyert - ez a kinevezés sem volt túl sikeres és csak 11 hónapig tartott és egy csúfos, 8-2-es hazai vereség kellett hozzá a Wellington Phoenix ellen. Ráadásul attól a Phoenixtől sikerült ekkora pofonba beleszaladniuk, akik szintén a megszűnés szélén álltak akkor. Bár Mielekamp elmondása szerint ez a vereség fájt a legjobban, pedig Paul Okon elküldése után a rivális Newcastle Jets ellen is 8-2-re kaptak ki.
"Voltak olyan tagok (kb. a helyi bérletesek, akiket Ausztráliában membernek hívnak), akik bejöttek, berontottak a céges páholyba és az üvegen dörömböltek, például az egyik ilyen tag egyenesen besétált a páholyba és csak úgy elkezdett szidni engem - pedig akkor még csak 2-0 volt a hátrányunk." - mesélte Mielekamp.
Sokan a klub mélypontjának tekintik Usain Bolt próbajátékát és szerződtetésének megpróbálása ugyanakkor ismerve a csapat anyagi és minden egyéb helyzetét, nehéz nem egy egyszerű marketing fogásként tekinteni rá és erről Mielekamp, ha nem is teljesen nyíltan, de hasonlóan vélekedik: "Vajon ez volt a mélypont? Azt mondanám, hogy nem és a kérdés az, hogy megismételnénk-e? A lehetőség annyira szájbarágós volt és olyan nagy világszintű ismertséget szerzett a csapatnak, hogy nehéz azt mondani, hogy nem tennénk."
Jason Cummings a Mariners történelmének egyik legjobb igazolása / forrás: Mariners Twitter
Bár valóban nem tűnt rózsásnak a helyzet Gosfordban, Mielekamp 2016-ban egy ötéves tervet dolgozott ki az újjáépítésre és - spoiler - azt is tudjuk, hogy ez sikerült. A csapat jelenlegi vezetőedzője, Nick Montgomery ebben az időszakban kezdte el edzői karrierjét a klub utánpótlásában, letették az akadémia alapjait, visszacsábították a klub legenda, Matt Simont. A klubnak szerencséje is volt, Mulvey kirúgását követően. Az ausztrál női válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Alen Stajcic botrány miatt munkanélkülivé vált és pont kapóra jött neki a Mariners felkérése, még akkor is, ha a vezetőségnek nehéz volt őt meggyőznie arról, hogy jól is elsülhet a projekt. Most már tudjuk, hogy Stajcic válogatottnál szerzett rutinja volt az, ami elmozdította a nihillből a csapatot. Ahogy egy nemzeti csapatnál, úgy a Marinersnél is kevés mozgástere volt a vérfrissítésre, de bátran nyúlt a tehetséges fiatalokhoz, tudta, kik lehetnek azok, akik tapasztalt játékosként, feltételekkel de a klubhoz lehet csábítani, ezekből a játékosokból pedig tökéletes mixet rakott össze. Bár a csapat játéka meglehetősen unalmas volt, de eredményre vezetett, Stajcicnak (és kicsit a COVID féle össze-visszaságnak) köszönhetően 2014 után először jutott be a csapat a rájátszásba.
Mielekamp és a vezetőség pedig előre látó volt és felkészült Stajcic távozására, aki nem hosszabbította meg szerződését, helyét pedig a klub egykori játékosa és a csapatot jól ismerő Nick Montgomery vette át. Neki ugyan könnyebb dolga van, mint az elmúlt 8 évben bármelyik vezetőedzőnek volt, miután Ausztrália leghíresebb edzőteremlánc tulajdonosa, Richard Peil lett a klub elnöke és többségi tulajdonosa, nem kevés pénzt invesztálva a csapatba és az infrastruktúrába. Neki köszönhetően megújult a klub edzőközpontja és a székház, sikerült meghosszabbítani az Industree Group Stadion bérleti szerződését és lett pénz új és minőségi játékosok leigazolására is.
Az akadémia ontja magából a jobbnál jobb játékosokat, akikkel most már nem Ausztráliát, hanem Európát látják el, újabb bevételeket generálva a csapatnak és akiket Montgomery tökéletesen alkalmazni is tud a meccseken. A két 8-2 után nehéz lehetett elképzelni, hogy a Mariners pár éven belül ismét a rájátszásba juthat, játékosokat adhat a válogatottnak a világbajnokságra, pláne azt, hogy kupadöntőt, majd Nagy Döntőt fognak játszani.
Pedig szombaton nem is esélytelenül mennek majd fel a pályára a Melbourne City ellen.
