Az ausztrál labdarúgás magyar nyelvű otthona

Kenguru liga

Düh és szégyen két héttel Ausztrália legjobb világbajnoki szereplése után

2022. december 18. - kenguru.

Érzelmekkel és indulatokkal teli héten van túl az ausztrál labdarúgás, aminek a kicsúcsosodása a szombati, botrányba fulladt Melbourne Derby volt - köszönhetően főleg a Victory drukkereinek.

A történet hétfőn kezdődött, amikor is, mint derült égből villámcsapás, az ausztrál első osztályú bajnokságokat irányító szervezet, az Australian Professional Leagues (APL) vezérigazgatója, Danny Townsend egy sajtótájékoztatón bejelentette: eladták a következő három döntő rendezési jogát az Új-Dél-Walesi Turisztikai szervezetének, aminek értelmében Sydney városa adhat majd otthont a női, az E-League és a férfi finálénak is. Townsend és az APL ezzel egy 18 éves hagyományt adott fel, hiszen Ausztráliában egyedül álló módon mindig az alapszakaszban jobb végső helyezést elérő csapat rendezhette meg a döntőt, telt ház előtt. 

Amikor 2021 májusában az ausztrál labdarúgás történelmében soha nem látott szerződést kötött az APL és a ViacomCBS a bajnokságok közvetítési jogaiért, joggal bizakodhattunk, hogy jobb kezekben lesznek, mint a korábbi partnernél, az ekkor már rendkívül szar nehéz anyagi helyzetben lévő FOX Sports-nál voltak. Az 5 éves, 200 millió dolláros szerződés soha nem látott pénzt hozott a csapatoknak, különösen az olyan kis kluboknak, mint a Central Coast Mariners vagy a még mindig új tulajdonos után kajtató Newcastle Jets. Ám, ahogy az az elmúlt egy hétben kiderült, túl vállalta magát az APL és felelőtlenül, az A-League és az ausztrál futball népszerűségét túlbecsülve írta alá az apróbetűs részeket is. Jelentős pénzt bukott az APL azzal, hogy olyan konstrukciókat is elfogadtak, amik teljesen ésszerűtlennek tűnik, ismerve a helyi bajnokság támogatottságát. Eszerint ugyanis Townsendék úgy gondolták, hogy a televízióból kikerülő bajnoki meccsek miatt a tavaly indult Paramount+ streaming szolgáltató jelentős feliratkozót szerezhet magának - a szerződés szerint az első évben közel 100 ezer, a másodikban pedig a dupláját, 200 ezer feliratkozót reméltek a felek, csak az A-League miatt. Ebből a hírek szerint alig 15 ezer lett.

A Sydney FC egykori, az APL jelenlegi vezérigazgatója, Danny Townsend sarokba szorította magát a rosszul megkötött szerződéssel, így nem csoda, hogy kénytelen volt valamilyen plusz bevételhez jutnia. Különösen kellemetlen, hogy az APL 2021 decemberében, az amerikai Silverlake-kel kötött szerződése értelmében 140 millió dollárért eladta 33%-os részesedését, ám úgy látszik ez sem volt elég az egy évvel későbbi anyagi biztonsághoz. Az amerikaiak ráadásul az APL irányít testületébe is bekerültek, ami a későbbiekben még fontos lesz.

images_1.jpgDanny Townsend a bejelentéskor / codesport.com.au

 

A fenti összegekhez képest azonban aprópénznek tűnik az a 12 millió dolláros deal, amit az APL és Új-Dél-Wales kötött egymással, hiszen a következő 3 évben "csak" 4 millió dollárral lesz gazdagabb az ausztrál labdarúgás. Persze ilyesfajta anyagiakról nem volt szó Danny Townsend sajtótájékoztatóján, aki úgy próbálta meg szóban menteni a menthetőt, hogy az A-League döntőjét (legyen az a női vagy a férfi) az európai, különösen az angol FA-kupa döntőjéhez hasonlította, kiemelve, hogy Angliában mennyire nem zavar senkit, hogy a csapatoknak és szurkolóiknak a legendás Wembleyben kell megküzdeniük a trófeáért. Townsend azonban kifelejtette, hogy Angliában ez a hagyomány, Ausztráliában pedig az, hogy a jobb alapszakasz helyezést elérő csapat otthon léphet pályára a mindent eldöntő mérkőzésen. 

Townsend egyik legingatagabb lábakon álló magyarázata különösen sokaknál kiverte a biztosítékot, amikor azt találta mondani, hogy a drukkerek így könnyeben tudnak tervezni a döntővel kapcsolatban, hiszen tudják, hogy mindenképp Sydneybe kell elkísérniük csapatukat, szemben az elmúlt évekkel, amikor még nem lehetett tudni, hogy Adelaide, Melbourne vagy éppen Sydney adhat otthont a döntőnek. A kiszámíthatóság valóban fontos szempont, ám azt is érdemes megjegyezni, hogy ez kevés szurkolót zavart. Emlékezhetünk például a Perth Glory és a Sydney 2019-es döntőjére, amikor több, mint 55 ezer néző előtt, teli vendégszektorral nyert bajnoki címet a Sydney, Perthben, nagyjából 4000 kilométerre Sydneytől. 

A hétfői bejelentésre sorra jelentek meg a csapatok szervezett szurkolói csoportok (Ausztráliában az európaitól eltérően egy-két kivételtől eltekintve jó kapcsolatban vannak a hivatalos csoportosulások a klubok vezetőivel, és teljesen felesleges összehasonlítani a kettőt) azonnal akcióba kezdtek és közlemények sorát jelentették be, többek között bizonyos mértékű bojkottot is. Ebben a fordulóban pedig egészen a Melbourne Derby-ig jól működött az akció, bár meglepően kevesen gondolták úgy, részt vesznek benne. A csoportok szerte Ausztráliában megegyeztek abban, hogy a meccsek 20. percében tüntetőlegesen kivonulnak a stadionból és erre kérték a többi drukkert is, ám a felvételek tanúsága szerint ezt csak a markényi taggal rendelkező csoportok vették komolyan, a lelátók többi részén nem igazán lehetett felfedezni hasonlót. 

8f6ff16815eb0b4656d21e6f8440918c.jpgA Newcastle Jets szurkolói csapatuk meccsén a 20. percben /foxsports.com.au

 

Közleményeket egyébként a csapatok is megjelentettek, amiket rendkívül érdekes volt olvasni. Érdemes tisztában lenni az APL igazgató tanácsának tagjaival is. Itt ugyanis az FA, a Silverlake, a Western Sydney Wanderers, a Sydney FC, a City Football Group képviselője és Danny Townsend ül, nem csoda tehát, hogy különösebb ellenállás nélkül átment a szavazás a tagokon. Az ebből kimaradó klubok közleményükben azt írták, hogy nem tudtak arról, hogy mire készül az APL és ha tudtak volna, akkor több megbeszélést is folytattak volna a témában, többek között a szurkolókkal is. Ennek ellentmond az, hogy Townsend szerint legalább egy éve folyamatosan tárgyalásban állnak bizonyos szurkolókkal, akik végül támogatták a döntő Sydneybe költözését és az is érdekes, hogy az A-League klubjai közül 8-4 arányban a költözés mellett döntöttek a csapatok képviselői. Az APL egy nappal később, kedden megjelent közleménye szerint egyhangú és megmásíthatatlan döntés született a finálét illetően és az aláírások között minden klub képviselőjének neve ott szerepelt - kivéve a Melbourne Victory elnökének, Anthony Di Pietronak a neve, aki a hétfői bejelentést követően minden tisztségéről lemondott az APL-en belül. 

Az egyébként is mindig feszült légkörű Melbourne Derbyn is a már korábban említett kivonulásnak kellett volna bekövetkeznie, ám a két csapat szurkolótábora más utat választott. Előbb a City drukkerei dobáltak görögtüzeket a pályára, amiért Alex King játékvezető előbb megállította a játékot, majd a Victory szurkolói is hasonlóan tettek. Ám, sajnos, itt nem ért véget a "buli", a City kapusa, Tom Glover visszadobott egy égő fáklyát a reklámtábla és a lelátó közé, a következő pillanatban azonban ismét berepült egy égő tűz a pályára, ami (bár ez a felvételeken nem látszik jól) a hírek szerint el is találta Glovert, aki ekkor már (talán nem is tudatosan) de a lelátóra dobta vissza azt. A Victory szurkolóinál ekkor szakadt el a cérna és rohantak be a pályára és dobták fejbe egy fém vödörrel Glovert és Kinget is. Az már csak később derült ki, hogy a Victory drukkerei a tv-csatorna egyik munkatársát is megdobták egy égő fáklyával, aki szintén megsérült a támadásban. 

És ezek után merre tovább?

A Socceroos parádés és meglepő világbajnoki szereplését követően rég nem látott futball-láz uralkodott az országban és bár mindenki abban reménykedett, hogy a válogatott nemzetközi sikere hatással lesz a bajnoki meccsek nézőszámaira, csalódniuk kellett, hiszen semmiféle pozitív változás nem történt az elmúlt két fordulóban. A Melbourne City és különösen a Melbourne Victory drukkerei pedig tettek arról, hogy kevesebben legyenek majd a bajnokikon. Ezzel együtt pedig az egyébként is mindig, a koronavírus miatti leállások óta pedig különösen nehéz anyagi helyzetben van az A-League és még országon belül s sokan a vesztét kívánják, vissza imádkozva a régi National Soccer League-et a legendás klubokkal. 

A félbeszakadt rangadó borzalmas üzenet azoknak, akik eddig csak gondolkodtak azon, hogy kimenjek-e egy-egy bajnokira, de nem csak szurkolókat, szponzorokat is veszíthet ezzel a liga, hát még a Melbourne Victory. Ráadásul jelentősen csökkentette mindenféle párbeszéd esélyét Townsend, az APL és a szurkolók között, ami a jövőben hatalmas hátrány lehet. Egyelőre viszont csak a szomorúság és a düh mellett az alig 100, magáról megfeledkezett szurkolónak hála már csak a szégyenérzet nagyobb - legyen az ember bármelyik klub rajongója.

süti beállítások módosítása